Hogyan mossunk kezet helyesen?
Elgondolkoztál már azon, hogy milyen fontos is a helyes kézmosás?!
Ugyanis nagyon sok múlhat azon, hogy a megfelelő technikát alkalmazzuk-e a kézmosások alkalmával. A kézmosás jelentőségét nem lehet elégszer hangsúlyozni, akár felnőttekről van szó, akár gyerekekről. Ha odafigyelünk, hogy kövessük a szabályait, akkor rengeteg betegséget elkerülhetünk, és baktériumoktól, kórokozóktól szabadulhatunk meg.
Persze a gyerekek esetében nehezebb dolgunk van a kézmosási szabályok betartásával, de manapság már számos vers és dal is létezik gyerekeknek, amelyek megtanítják őket a kézmosás fontosságára.
De milyen kézmosási szabályok léteznek?
A kézmosás szabályai
Mindenekelőtt tudni kell, hogy a helyes kézmosás legfontosabb szabálya az alaposság. Használjunk antibakteriális szappant, illetve ha lehetőségünk van rá, akkor érintés nélküli szappanadagolót és csapot. Nyilvános helyeken a csapot, ha lehet, kéztörlő kendővel zárjuk el és az ajtó kilinccsel se érintkezzünk.

Ezek mellett, ha lehetséges, ne viseljünk gyűrűt kézmosás közben. Illetve ne használjunk forró vizet, ugyanis a forró víz hatására a bőr pólusai kitágulnak, és így veszít a nedvességéből.
És most lássuk a helyes kézmosás menetét:
- Nedvesítsük be a kezünket.
- Kenjük be folyékony szappannal.
- Dörgöljük át alaposan a kezeinket, a kézfejet és a tenyeret, az ujjközöket, valamint a csuklót is, amíg a szappan nem kezd habzani. Ez tartson 20 másodpercig. – Itt egy kis érdekesség: ez pontosan annyi idő, amíg elénekeljük magunkban a „Boldog születésnapot” című dalt.
- Öblítsük le kezeinket langyos folyó víz alatt.
- Lehetőleg ismételjük meg a műveletet, mivel kutatásuk szerint az első kézmosás alkalmával a kórokozók csak egy részétől szabadulhatunk meg.
- A helyes kézmosás utolsó pontja a szárítás, amihez mindig tiszta, száraz törölközőt használjunk.
Mire érdemes még a szabályok mellett odafigyelni?
Tanácsok a helyes kézmosáshoz
Bizony a szabályok mellett van pár tanács, amit még érdemes megfogadni annak érdekében, hogy elkerüljük a betegségeket és kórokozókat. Tudni kell, hogy a kezünk az egyik legveszélyesebb kórokozó hordozó, rengeteg dolgot fogunk meg és érintünk meg nap, mint nap. Sokszor egyértelműnek tűnik, hogy megmossuk utána a kezünket, azonban vannak helyzetek, amikor elsiklunk felette. Ezért oda kell arra figyelni, hogy a lehető legtöbbször mossunk kezet.
Itt van pár javaslat, mikor is érdemes kezet mosni:
- Rögtön azután, hogy hazaértünk
- Főzés előtt, és közben is
- Étkezés előtt
- Babák etetése előtt
- A csecsemő pelenkacseréje előtt és után
- Orrfújás, köhögés, tüsszentés után
- WC használata után
- Járművek igénybevétele után
- Beteg ismerősök látogatását, vagy beteg emberekkel való érintkezést követően
- Sebkezelés előtt és után
- Szemét kidobását követően
- Kontaktlencse kivétele berakása előtt
- Fogmosást megelőzően
- Állatsimogatás és kézből etetés után

Még egy érdekesség: A kézmosás világnapja
Tudtad, hogy a kézmosásnak is van külön világnapja?
Ezen a napon, azaz október 15-én hívják fel a figyelmet a kézmosás fontosságára. Először 2008-ban tartották meg ezt a napot az UNICEF kezdeményezésére, hogy ösztönözzék az embereket a megfelelő kézmosásra és a higiéniai szabályok betartására. Az óvodában és iskolában is állandó témaként foglalkoznak vele. A kisgyermekeknek például versekkel és mesékkel próbálják elmagyarázni a kézmosás fontosságát.
