bőrszárazság ellen urea

Urea! Az egyik leghatásosabb bőr rokon anyag, ha ekcémás a bőröd

Elég tudományosan hangzik, pedig az urea egyszerűen, karbamid (a vizeletünk egyik fő összetevője), ami a bőrünk egyik természetes hidratáló faktora. Ami a Wc- ben történik, az maradjon is ott (persze van úgy, hogy a doki minden tabu ellenére kér onnan ezt-azt, de ezt a ’hóbortot’ hagyjuk meg neki). Valljuk be őszintén, hogy nem sokunkat foglalkoztat a gondolat, hogy magunkkal vigyünk onnan bármit is, pedig egy igen áldásos anyagtól, az ureától szabadulunk meg ott nap, mint nap. 

Az urea szerepe és az idő múlása

Régen, ahogy egyes kultúrákban még ma is, az emberek minden tabu nélkül vizeletet kentek a bőrükre vagy a sebeikre, mert azt vallották, hogy így marad szép a bőrük és gyógyulnak gyorsabban a sebeik. A gyerekkoromat idézve, nem emlékszem, hogy a nagyszüleim azt mondták volna, hogy ők, úgy tudják, hogy az urea nem más, mint egy színtelen, kristályos szerkezetű természetes anyag és szerves alkotórészként megtalálható a külső epidermisben, hanem inkább azok a szavaik csengenek vissza, hogy: „pisild csak le bátran, meglátod, hogy utána nem viszket majd a bőröd és gyorsabban gyógyul a sebed”. Egyszerűen és természetesen gondolkodtak, cselekedtek és tapasztaltak, frappánsan megoldottak mindent.   

nő vizelettel mossa az arcát

A távol-keleti nők hagyománya szerint a bőr selymes tapintású lesz, ha vizelettel tonizálják. Az elmélet szerint akár ránctalanító szérumként is használható.

Leleményesség ide vagy oda, ahogy idősödünk, úgy az ureaszint is csökken a szervezetünkben így a bőrünk egyre kevésbé lesz képes megkötni a vizet, ami olyan kellemetlen érzéseket hoz magával, mint a bőrszárazság, hámlás és viszketés, na meg a kevesebb mosoly. Bár én személyesen azt gondolom, hogy minden kornak megvan a maga szépsége és értéke (ami persze nem azt jelenti, hogy hanyagoljuk el nyugodtan a bőrünk ápolását), de sajnos erre a kijelentésemre elég rendesen rácáfol a kozmetika ipar.

A vizelettől a kozmetikumokig

Az urea a vizeletünk fő alkotórésze, de a mai modern világunkban ezt a kozmetikai alapanyagot ma már szintetikusan állítják elő (így nincsen szaga és csírákat sem tartalmaz), nem úgy, mint az a srác, aki nem viccel és a saját vizeletéből nyeri ki a bőr fiatalságának egyik ’nektárját’.     

Száraz a bőröd? Használj urea tartalmú kozmetikumokat

Az urea az utóbbi években az egyik legfontosabb hatóanyagok egyikévé vált a bőrápolásban, különösen nagy kincs azok körében, akiknek a bőre ekcémára, pikkelysömörre és kiszáradásra hajlamos. Mivel az urea természetes anyag, így a bőr csakis annyit szív magába, amennyire a regenerálódáshoz szüksége van, ezért nem is tudod túltolni az adagolását. Ha száraz és repedezett a bőröd, akkor érdemes kipróbálnod azokat a tusfürdőket és hidratálókrémeket, amelyekben az urea az egyik fő összetevő. A mindennapos használat mellet hamar tapasztalni fogod, hogy kisimul és finomabb tapintású lesz az addig viszkető, gyulladt és száraz bőröd.

Össze ne téveszd, mert a bőröd bánhatja

Az urea nagy kincs a bőrödnek, de mielőtt elégedett mosollyal a kosaradba rakod a legújabb kedvenced mindenképp nézd meg, hogy melyik fajta urea is van a választott kencédben. Jó ha tudod, hogy többféle is létezik és ezek közül 2 is van (imidazolidinyl és diazolidinyl), ami nem a bőröd szépségét szolgálja, hanem gomba –és baktériumülő hatása miatt, tartósítószerként tartják számon.